Angelina Jolie

Életpályája
Jon Voight és Marcheline Bertrand színész házaspár gyermeke, eredeti vezetéknevét (Voight) 2004-ben hivatalosan is elhagyta nevéből, ma már csak a franciául „szépet” jelentő, korábbi középső nevét, a Jolie-t használja. James Haven Voight húga, Chip Taylor unokahúga, Jacqueline Bisset és Maximilian Schell keresztlánya. 7 éves korában már együtt szerepelt apjával a Ketten a pácban című filmben, 11 éves korától pedig Lee Strasberg Theatre Institute színitanodájában tanult. Gyerekkori álma volt, hogy temetésszervező legyen, de 16 évesen már modellként dolgozott, és több videoklipben és reklámfilmben szerepelt. Az Adatrablók című film forgatásakor ismerte meg Jonny Lee Millert, akivel 1996. március 28-án kötött házasságot. A pár három évnyi házasság után vált el. Az első komoly szakmai sikert és egy Golden Globe-díjat a George Wallace c. tv-filmben aratta, ahol Gary Sinise-szel játszott együtt. Megkapta második Golden Globe díját is Gia Carangi modellként nyújtott alakításáért az HBO készítette életrajzi filmben. Erőteljesen átélte a drogfüggő AIDS-es modell szerepét, s kiérdemelte a Legjobb színésznő Golden Globe -díját. A Szeress ha tudsz c. filmben is szerepelt, Sean Connery-vel, Gillian Andersonnal és Ryan Phillippe-vel együtt. Eljátszotta Billy Bob Thornton csábító feleségét is az 1999-es Vakrepülés c. filmben, és még ugyanazon évben főszereplője volt A csontember c. thrillernek. Az Észvesztő című filmmel Jolie igazán megérdemelte a Golden Globe-jelölést, csakúgy mint a legjobb mellékszereplő Oscar-díját. Nicolas Cage-dzsel a főszerepben játszott Tolvajtempó után Angelina a neves játékadaptáció, a Tomb Raider két részében szerepelt.
Jolie 2000 májusában feleségül ment Billy Bob Thorntonhoz, majd 2003 májusában elváltak. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságánál (UNHCR) betöltött jószolgálati nagykövet szerepét is komolyan veszi. 2003 októberében megkapta a Világpolgár díjat, melyet az ENSZ-ből tudósító újságírók szövetsége ítélt oda a színésznőnek. 2005 nyarán összeköltözött Brad Pittel, akivel a Mr és Mrs Smith forgatásán került romantikus kapcsolatba, 2006. május 27-én született első közös gyermekük, Shiloh Nouvel Jolie-Pitt. A párnak három örökbe fogadott gyermeke van, Maddox Chivan Jolie-Pitt (*2001), Pax Thien Jolie-Pitt (*2003) és Zahara Marley Jolie-Pitt (*2005). Jolie több interjúban is biszexuálisnak vallotta magát.[1]
Jelentősebb díjai
- 2000 Oscar-díj, legjobb mellékszereplő díja, Észvesztő
- 2000 Golden Globe, legjobb mellékszereplő díja, Észvesztő
- 1999 Golden Globe, legjobb főszereplő televíziós film díja, Kifutó a semmibe
- 1998 Golden Globe, legjobb mellékszereplő televíziós film díja, George Wallace
- 2000 Hollywood Film festival, az év színésznője